Bemutatkozunk

A ZALAPMA KFT fő tevékenysége szarvasgomba és mogyoró termesztésére terjed ki, és a szarvasgomba micéliumokkal „fertőzött” mogyorótövek elültetése és ápolása által nyert termés értékesítésére alapul. Székelyföldön is egyre általánosabb probléma a parlagon heverő szántóföldek, az elhagyott legelők és kaszálok, melynek fő oka a nem fenntartható mezőgazdálkodási gyakorlat és a fiatalok kivonulása ebből az iparágból. Erre a problémára hatékony és jövedelmező választ tud adni egy olyan vállalkozás amely szarvasgomba és mogyoró termesztését tűzi ki célul, ugyanis az imént említett területek újra hasznosíthatók ezáltal a Székelyföldön innovatívnak tekinthető tevékenység által. 

A szarvasgomba nagyon sokak számára ínyencségnek számít, magas ára miatt pedig nagyon kevesen kóstolták Székelyföldön. Elenyésző azon vállalkozások száma is (akár egész Romániát beleértve) amely befektetési lehetőséget és megélhetési forrást ismert fel a szarvasgomba termesztésében, ugyanis a szarvasgombát és a mogyorót is termeszteni lehet, Székelyföldön pedig adottak a talaj és éghajlati viszonyok egy ilyen jellegű tevékenység kiépítésére.

A parlagon maradt területek újra hasznosítása mellett megvan az a mérhetetlen előnye az ilyen ültetvényeknek, hogy nem igényelnek különösebb növényápolási munkálatokat, 40-50 évre biztosítják a terület kihasználtságát, gátolják a talajerróziót, s amolyan „zöld tüdőként” működnek, a környezet oxigénszükségletét termelik újra.

Vállalkozásunknak sikerült a "2016. A Külhoni Fiatal Magyar Vállalkozók Éve” nyertes pályázatával létrehozni 0,61 hektáron szarvasgombás mogyoróültetvényt és gépeket vásárolni a fenntartásához és gondozásához, amely

A szarvasgombáról


A szarvasgombák a gazdanövénnyel kölcsönhatásban élő szimbionta gombák. Maga a szarvasgomba név, sokféle föld alatti gomba gyűjtőneve, mely felhasználását tekintve fűszer jellegű értékes gasztronómiai különlegesség. Több, ma már régiesnek tűnő köznyelvi elnevezése is ismert, ilyenek például a trifla, a gímgomba, a kutyaorr gomba, a trufola, a drága pöfeteg, a disznógomba, a malacgomba, a porgomba és a földi kenyér.

A szarvasgomba fajok obligát mikorrhizás (gombagyökeres) gombafajok. Ez az élőlény egy föld alatti, hipogeikus (föld alatt csírázó és talajban fejlődő) gomba, amely az erdei fák gyökereivel él szimbiózisban, velük mikorrhizát, gyökérkapcsolatot képezve. Az ektomikorrhizás gyökerek gazdag hálózatával gondoskodik arról, hogy a gazdanövény a gyökerek kolonizálásának hatására optimálisan jusson a tápanyagokhoz. A szarvasgombák hifái nem hatolnak be a növény gyökerének sejtfalába, hanem sűrű gombafonalakból álló köpenyt formálnak a gyökér körül, illetve a kéregsejtek közötti járatokban Hartig-féle hálózatot (en) alkotnak, ahol megtörténik a tápanyagcsere.

Szabálytalan alakú gumószerű termőtestüket, tömlőszerű szaporító szervüket, az aszkuszt, a föld felszíne alatt nyolc-tíz centiméter mélyen képzik, amely azonban a világ legértékesebb gomba termése. A szarvasgomba termőteste az aszkokarpium, amely a pikkelyekkel borított vagy sima felszínű külső kéregből a perídiumból és a belső állományból a glébából áll. Manapság egyre jelentősebb a biotechnológiai módszerekkel létrehozott mesterséges gyökér-gomba együttélés az erdőgazdálkodás területén. Rejtélyes, legendás élőlény a szarvasgomba, a legtöbb embernek afrodiziákumként jut az eszébe, habár a szarvasgomba vágykeltő hatása egyértelműen nem bizonyított. Illata és íze fűszeres, kissé a fokhagymára emlékeztető, de emellett valami különös, nehezen meghatározható zamata van.

„Aki erkölcsös és erényes életet szeretne élni, az ne kóstolja meg a szarvasgombát”
– Olasz közmondás

A legenda szerint a gímszarvasok szeptemberben-októberben a párzás előtt ettől a gombafajtól kapnak új erőre. A hím gímszarvasok feltúrják az erdő talaját, ha pedig rátalálnak az értékes csemegére, elfogyasztása után valósággal megőrülnek a nőstény utáni vágytól. Legendásan erős serkentő hatása miatt a szarvasgomba az ókortól a mai napig rendkívül keresett, és igen drága gombaféleség. Azonban a hírhedtsége ellenére a szarvasgomba egy fűszer is, amelynek nem a mennyisége, hanem az illata határozza meg az értékét. A gomba belső húsa a gléba, amely a spórákat képző szerv, különlegesen erezett, márványozott mintázatú, érett korában húsos, viasznemű, tapintásra kemény, állaga a zsíros sajtra emlékeztető, illatos. Gasztronómiailag legértékesebb a Tuber nemzetség (a tuber név a földi daganatot jelentő tumores terrae, tubera terrae latin kifejezésből származik). A leghíresebb és legkeresettebb szarvasgomba fajta latin neve Tuber melanosporum, amelynek sokféle elnevezése van Franciaországban: truffe noire vagy truffe du périgord, amelynek a magyar neve Francia szarvasgomba. Provance-ban úgy tartják, hogy a többi francia „trifla” fajta (truffe brumale, truffe de Bourgogne, truffe mésentérique, truffe blanche) csak tévedésből jött a világra. Csak Dél-Európában terem, ahol rendszeresen szarvasgomba aukciókat is tartanak, 2010-ben 105 ezer euróért cserélt gazdát egy 936 gramm súlyú fehér szarvasgomba egy olaszországi árverésen.

A szarvasgomba franciául truffe, ami a közép francia trufle alakból és végső soron a latin tuber („gumó”) szóból származik. Fűszer, gasztronómiai különlegesség, aminek az íze talán semmihez sem hasonlítható. Giacomo Casanova szerelmi kalandjai előtt gyakran szarvasgombás ragut evett, a róla elnevezett híres Casanova-mártás pedig 30 gramm szarvasgomba felhasználásával készül. Idősebb Alexandre Dumas író szerint „a szarvasgomba a hölgyeket gyengédebbé, a férfiakat szeretnivalóbbá teszi”. A 18. században élt francia szakácsművész, Jean Anthelme Brillat-Savarin a „konyha gyémántjának”, míg Gioachino Rossini, az ínyenc olasz zeneszerző a szarvasgombát a „gombák Mozartjának” nevezte. Olyan, mintha „illatot ennénk, de az illat, amit a nyelvünkkel érzékelünk mégsem ugyanaz, mint amit előtte a gombán éreztünk”.


A sumerek Mezopotámiában már felhasználták az ételeikhez. Az ókori tudósok, filozófusok sokat vitáztak a szarvasgomba természetéről, alakjáról, mibenlétéről. Theophrasztosz görög filozófus, a „botanika atyja” szerint a szarvasgomba az őszi esők és villámlások együtthatására jön létre. Az ókori Római Birodalomba Föníciából kellett szállítani az édes ízű Terfezia nemzetségbe tartozó sivatagi szarvasgombát, ahol a lucullusi lakomákon a legkülönlegesebb csemegének és afrodiziákumnak számított a föníciai fehér, édes szarvasgomba. De került a rómaiak konyhájára Afrika északi részéről is sivatagi szarvasgomba. Az észak-afrikai pusztai szarvasgombák elsősorban lágyszárú növényekkel állnak mikorrhiza-kapcsolatban.

Az első magyar említése 1395-ból maradt ránk, az úgynevezett Besztercei szójegyzékben „Thuber taplow” formában, hibásan taplóként említi. 1547-ben Franciaországban II. Henrik és Medici Katalin házassága révén a francia királyi udvarba érkező olasz szakácsok népszerűsítették a szarvasgombával készített ételeket. Ebből a korból magyar nyelvű írásos forrás a szarvasgombáról, a trencséni bíró 1588-as rendeletében található, amikor is elrendelte a legjobb szarvasgomba termőhelyek őrzését. Az 1760-as években Mátyus István Küküllő és Marosszék főorvosa a Diaetetica, az az, a' jó egészség' meg tartásának modját fundamentomoson elö-ado könyv című művében részletesen ismertette a gombák gyűjtését és fogyasztását, és egyéb hatását is „a Spiritusokat éleszteni és a Venust segíteni mondatik”. A nyári szarvasgombáról azt írta, hogy a Csiki- és a Gyergyói-havasokban a szarvasok ’kivakarásai’ és a disznók ’feltúrásai’ helyén keresik a szepességi pásztorok és favágók. Mezítláb, bottal a kezükben csoszogva járnak, így a csupasz talpukkal megérzik a mohás talajban a szarvasgombát, amelyet aztán botjukkal kikaparnak.

A tuber aestivum többé-kevésbé gömbölyű termőtestét piramis alakú fekete szemölcsök fedik, átlagosan dió nagyságú, azonban mogyoró-ökölnagyságú, sőt néha még nagyobb is lehet. A gomba belsejében a kemény szürkésbarna hús fehérrel erezett. Jellegzetes illata a főtt kukoricára emlékeztet, finom dióízű.

Forrás


A mogyoróról



A mogyoró őshonos növény hazánkban, ebből eredően az intenzív ipari termesztéséhez is adottak a feltételek, mégis kevesen foglalkoznak vele.

A világon a legnagyobb termesztője Törökország és Olaszország, a hazai piacon is gyakran az onnan származó importot kínálják. A világ mogyorótermésének a 70–80 százaléka évről évre Törökországból származik, Olaszország pedig rendre a második helyezett mintegy 10–12 százalékkal. Utánuk Spanyolország, az USA és Grúzia következik, az összes többi állam mogyorótermesztése szinte elhanyagolható. A világon évente megtermelt mintegy 950 000 tonnából körülbelül 750 000 a törökökre eső rész, az olaszoké is meghaladja a 100 000 tonnát.

Kapcsolat


Sc Zalapma Srl

Fotos, Nr. 108A, 527097
Jud. Covasna
Tel: +40-745 098 197